tegnapom kisóhajtva terül a holnap lába eléaz éj félbevágva hevervisszatartja szűk levegőjét a konyha isasztala felett vékonyan egyensúlyoz a csöndhártyás főzelékben opálos álmokmorzsákamikért madár sem kapkodna máregyre hűvösebb van idebennközelebb bújok magányomhoza falióra megáll egy néma…

éjfél múlt sokkaltüskét lő belém a kotyogó időalvadt emlékekrenéma pörkök száradnakköszönömmég megvagyokde ma már harmadjára tapad le egy gondolatsemerre visz a lábammégis haladokhaladok a korral és a korommals koromba mártott tenyerem fekete tükrébenönmagam nevetem kiújra és újra...