éjfél múlt sokkal
tüskét lő belém a kotyogó idő
alvadt emlékekre
néma pörkök száradnak
köszönöm
még megvagyok
de ma már harmadjára tapad le egy gondolat
semerre visz a lábam
mégis haladok
haladok a korral és a korommal
s koromba mártott tenyerem fekete tükrében
önmagam nevetem ki
újra és újra...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.