tegnapom kisóhajtva terül a holnap lába elé
az éj félbevágva hever
visszatartja szűk levegőjét a konyha is
asztala felett vékonyan egyensúlyoz a csönd
hártyás főzelékben opálos álmok
morzsák
amikért madár sem kapkodna már
egyre hűvösebb van idebenn
közelebb bújok magányomhoz
a falióra megáll egy néma pillanatra
majd rideg pontossággal adagolja tovább
a hasztalan jövőt...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.